2010. okt. 4.

» Lads night out
2010. okt. 4. 4:43 | írta: vkrisz | epic win | még nincsenek kommentek

Többes szám, mert Sammel már ketten vagyunk. Liamnak máshol kellett lennie és Robert nem érezte. De később ő is részesedett belőle. Az egyik fenti lakásban az az ötlet támadt, hogy mind a négy lakásból gyűljenek a népek egy össznépi mulatozásra és miegymásra. A "meghívót"  egyértelműen valami nő nemű írta, tehát Sammel kötelességünk volt megjelenni. Miután itókáztam vele a saját lakásunkban meglátogattuk a  71A-t végre. Miután bementünk a lakásba 3 percembe telt, hogy kimondjam az est első kulcsmondatát: "mate, we got fucking baited into a sausage fest". A brilliáns fenti gyermekek ugyanis rájöttek, hogyha egy csajjal iratják meg a meghívójukat talán több ember fog megjelenni.

Namost csak Sam és én voltunk ott akik rajtuk kívül a házban éltek.

Namindegy, maradtunk, italoztunk még egy csöppet, egész normális népek voltak VISZONYLAG, aztán addig hisztiztek amíg elmentünk velük Medbe az Isten tudja miért. Ott egy sör után Sammel meglógtunk, köszönés nélkül rohantunk vissza a városba. Persze előtte muszáj volt vizelnem és hála a Mindenhatónak, egy fekete csávó zaklatott a toalettnél, mindenáron akart nekem adni kölnit, hiába küldtem a picsába. Mindegy volt, mert Isten nagy valószínűséggel rábólintott a szökési kisérletünkre, mivel csak úgy random megállított egy buszt kettőnknek a megállótól jó távol. Következő kulcsmondatom a sofőrnőnek az "I LOVE YOU" volt természetesen.

Sam mondta hogy a görög népek (!!!) Fubarban vannak, nézzük meg. Megnéztük. ÖT FONTÉRT. ÖT. FONTÉRT. Megbeszéltük, hogy sohasem beszélünk róla. Hazudtam neki.  Bent találkoztunk a görög népekkel, nem tudom mit kerestem én ott. Samet megértem, magamat nem. Attól függetlenül, hogy az egyikbe már rég szerelmesnek kéne lennem, csak hála Istennek nem vagyok, mert ez már rég nem így megy nálam. Sam mondjuk itatott tovább. Kérkedhetnék, hogy mit és mennyit és mekkora egy über-állat vagyok, ha akarok, de minek. Sam igazi wingman módjára miután vett még 2-3 kört nekem elküldött táncolni  vele, viszont hála istennek nem tudtam komolyan venni az egész helyzetet, meg, hogy miért vagyok ott, ezért végig röhögtem.

Aztán Sam felvetette, hogy menjünk e haza. És bekapcsolt az autopilótám. Állítólag szónélkül felálltam és egy pillanat alatt hazamentem. Mire Sam beért már a lakásban alkottam a komikumot. Sam fejéhez hozzá vágtam hogy "YOU WERE NOT AT THE MEETING POINT!", bár még mindig nem tudom, hogy mire gondolhattam ez alatt. Ekkor állítólag megláttam a karomon a Fubaros karkötőt és valószínűleg eszembe jutott a fekete csávó Medben mivel ez hagyta el torkom szakadtából a számat: "WHAT THE FUCK IS A BLACK MAN DOING ON MY WRIST?!". Sam itt már könnyesre röhögte magát, pedig csak ezután kaptam fel egy kanalat és üvöltöztem, hogy SPOON, míg próbáltam levágni a karomról a szalagot. Nem sikerült, ezért berontottam Robert szobájába és kibáltam, hogy segítsen leszedni. Namost ő nem egy kanállal képzelte el, viszont amikor egy ollóval próbálta akkor azt tudtam üvölteni, hogy "NOT A SCISSOR, DO IT WITH A SPOON". Azért csak levágta ollóval. Szerencsére.

Ezután egy boxerben fetrengtem az ágyában. Igen, valószínűleg levetkőztem kb egyből, ahogy hazaértem. Majd miután meggyőztek a röhögésük közben, hogy menjek a bánatba, akkor Sam állítása szerint egy fészket építettem az ágyamon és a szekrényemet néztem a sötétben. Valszeg nem tetszett a gyomromnak a fekvés és ezt a madaras módot válaszottam megoldásképpen.

Mindenesetre reggel, amikor Robert mesélte a történteket kb úgy röhöghettem mint ők az este folyamán. Aztán Sam hazajött és elmondta ő is. "You were drinking like a trooper, mate. It was a very good effort." Sammel elkönyveltük a legjobb estének azt a péntek esteéjjelt. Nem véletlenül, mivel ennyit rég röhögtünk.

Amíg ezt leírtam vagy ötször röhögtem fel.

 

 

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. szept. 26.

» Download it
2010. szept. 26. 3:47 | írta: vkrisz | még nincsenek kommentek

<object width="425" height="344"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/P7CrdFCQMEo?fs=1&amp;hl=en_US"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/P7CrdFCQMEo?fs=1&amp;hl=en_US" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="425" height="344"></embed></object>

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. aug. 4.

» Népek
2010. aug. 4. 2:02 | írta: vkrisz | még nincsenek kommentek

A népek fele depressziós és szenved. A másik része meg boldog és nincs semmi baja. Ennek a két halmaznak meg az a közös része, amiben azok az emberek vannak, akik túl sokat gondolnak magukról. Én bezzeg egyáltalán nem vagyok depressziós, illetve ha szenvedek akkor az azért van, mert a pénzt nem dobják csak az ember után. Lehet túlságosan anyagias lettem. Vagy csak azzal, hogy nem lakom otthon az év nagy részében rájöttem sok mindenre. Vagy csak én képzelek túl sokat magamról.

Vagy még mindig van olyan idióta, aki rólam képzel keveset. Pedig.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
» Kleerup
2010. aug. 4. 1:55 | írta: vkrisz | még nincsenek kommentek

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. júl. 30.

» metál
2010. júl. 30. 1:02 | írta: vkrisz | még nincsenek kommentek

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. júl. 2.

» Istenek
2010. júl. 2. 11:44 | írta: vkrisz | még nincsenek kommentek

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. máj. 4.

» Toccata in D-Moll
2010. máj. 4. 2:46 | írta: vkrisz | epic win | video | még nincsenek kommentek

2007.05.24

Danika és a porto kalandjai madárkákkal.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. ápr. 15.

» Do remember.
2010. ápr. 15. 23:21 | írta: vkrisz | még nincsenek kommentek

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. ápr. 9.

» Everything is possible
2010. ápr. 9. 23:39 | írta: vkrisz | epic win | video | még nincsenek kommentek

 
 
5 (1)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. ápr. 3.

» Hihetetlen
2010. ápr. 3. 18:33 | írta: vkrisz | még nincsenek kommentek

Hihetetlen nagy tálentum vagyok.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. márc. 27.

» Grafitember
2010. márc. 27. 21:25 | írta: vkrisz | 1 komment

Agyatlan céda!

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. márc. 10.

» Colours
2010. márc. 10. 14:45 | írta: vkrisz | 1 komment

Red, yellow, black or white, it doesn't matter, everyone dies.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. febr. 5.

» Korpiklaani
2010. febr. 5. 18:47 | írta: vkrisz | epic win | még nincsenek kommentek

Vodka, you're feeling stronger
Vodka, no more feeling bad
Vodka, your eyes are shining
Vodka, you are the real MAN
Vodka, wipes away your tears
Vodka, removes your fears
Vodka, everyone is gorgeous
Vodka, yeah vodka

Drinking is good for you,
Soon you are unconstrained
Drinking is good for you,
Here comes the womanizer
Drinking is good for you,
Not anymore lonesome
Drinking is good for you,
And you will feel awesome!!

Out of respect for nature,
Our vodka and drinkers.
Promising, that the vodka
We reserve, is as pure as it was
Thousands of years ago

Vodka, you're feeling stronger
Vodka, no more feeling bad
Vodka, your eyes are shining
Vodka, you are the real MAN
Vodka, wipes away your tears
Vodka, removes your fears
Vodka, everyone is gorgeous
Vodka, yeah vodka

Drinking is good for you
Soon you are unconstrained
Drinking is good for you
Here comes the womanizer
Drinking is good for you,
Not anymore lonesome
Drinking is good for you,
And you will feel awesome!!
Drinking is good for you,
Soon you are unconstrained
Drinking is good for you,
Here comes the womanizer
Drinking is good for you,
Not anymore lonesome
Drinking is good for you!!

Raaah!

Vodka, you're feeling stronger
Vodka, no more feeling bad
Vodka, your eyes are shining
Vodka, you are the real MAN
Vodka, wipes away your tears
Vodka, removes your fears
Vodka, everyone is gorgeous
Vodka, yeah vodka

Drinking is good for you,
Soon you are unconstrained
Drinking is good for you,
Here comes the womanizer
Drinking is good for you,
Not anymore lonesome
Drinking is good for you,
And you will feel awesome!!
VODKA!

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. jan. 25.

» Carry on my Wayward Son
2010. jan. 25. 2:45 | írta: vkrisz | video | még nincsenek kommentek

But I flew too high.

 

 

Kansas - Carry on my Wayward Son

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. jan. 21.

» Szerintem kibaszottul én nyertem.
2010. jan. 21. 4:48 | írta: vkrisz | awesome horse | get on my horse | epic win | The Nerd Follia | video | még nincsenek kommentek

És miért? Mert akármit is postoltok, ezt a bejegyzésemet semmivel nem fogjátok felül múlni. Akármit írhatok ide, leírhatok minden olyan dolgot amit szégyellek az életemmel kapcsolatban, hogy milyen olyan szituációkban voltam már, ahol még ÉN is megaálzva éreztem magamat, de akkoris sajnos ezt a postot maga a jó Isten ítélte győzelemre. Szerintem most törölje le mindenki a saját blogját, innentől kezdve értelmetlen. Sőt öljétek meg magatokat, mert az életetek is értelmetlen. LENNE, de nem az, mert most szépen megnézitek ezt:

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2010. jan. 2.

» Ülve
2010. jan. 2. 22:44 | írta: vkrisz | még nincsenek kommentek

Ülve nem lehet rivallni.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. dec. 31.

» 2009
2009. dec. 31. 7:24 | írta: vkrisz | még nincsenek kommentek

Viszlát.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. dec. 29.

» 2009.12.16
2009. dec. 29. 13:36 | írta: vkrisz | video | még nincsenek kommentek

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. dec. 24.

» Karácsonyi Dethklok
2009. dec. 24. 21:18 | írta: vkrisz | még nincsenek kommentek

Awaken.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. dec. 21.

» Turisas
2009. dec. 21. 9:56 | írta: vkrisz | epic win | video | még nincsenek kommentek

Megemlíteném sokadjára, hogy gigamenő. VIKING METÁL.

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
Régebbiek | Végére »